Interjú: Dulikné Szakál Mandy

Az interjú készült: 2012-09-10

  • Kedves Tanárnő! Egy rövid interjút szeretnénk készíteni Önnel. Kérem, mondjam magáról pár szót az iskolaújság olvasóinak!
  • A nevem Dulikné Szakál Mandy. 1976-ban születtem Meissenben, Németországban. A családommal 30 éve jöttünk Magyarországra. Itt jártam iskolába, itt végeztem el a főiskolát. 14 éve vagyok pedagógus. Szeretem a munkámat, bár nem mindig könnyű feladat.
  • Mondana nekünk valamit a családjáról és a szabadidejéről?
  • A férjemmel és a kislányommal, Ózdon lakunk. A kislányom, Vivien 7 éves, most másodikos. Iskolaotthonos osztályba jár, délután négy óráig van az iskolába, így nem sok szabadidőnk marad hétköznap. Hétvégéken szívesen járunk kirándulni.
  • Hogyan érzi magát ebben az iskolában? Mit gondol az intézmény dolgozóiról és az idejáró gyerekekről?
  • Ebben a tanévben kezdtem Borsodbótán tanítani, még nem igazán ismerek itt senkit, de az eddig tapasztaltak alapján elmondhatom, hogy a kollégák nagyon segítőkészek. Ők is és a gyerekek is nagyon kedvesen fogadtak.
  • Vannak tervei a jövőre nézve?
  • Nagyon szeretnék a következő tanévben is itt tanítani.
  • Köszönjük szépen, hogy időt szakított ránk.
  • Én köszönöm!

Készítette: Farkas Noémi

Vélemény, hozzászólás?