Interjú: Varga Sándorné

Az interjú készült: 2013-02-28

  • Kedves Óvónő! Egy rövid interjút szeretnénk Önnel készíteni. Kérem, mondjon magáról pár szót az iskolaújság olvasóinak!
  • Varga Sándornénak (Erzsike óvó néninek) hívnak. 1981 óta dolgozom a Napközi Otthonos Óvodában, az első és azóta egyetlen munkahelyemen. Egy évvel később költöztem Borsodbótára, jelenleg is itt élek a családommal. Az évek során sok kisgyermek nevelésével foglalkoztam, ma már a hajdani csoportom csemetéi is hozzám járnak az óvodába.
  • Mondana nekünk valamit családjáról és szabadidejéről?
  • Két gyermeket neveltünk fel férjemmel, akik már felnőtt korúak . A fiam velünk él, de a lányom – foglalkozása miatt – sajnos nagyon kevés időt tartózkodik körünkben. Ezek a napok azonban felüdülést jelentenek a családnak. A velük töltött időn kívül szeretek olvasni, zenét hallgatni, varrni és kötni a családtagjaim számára.
  • Hogyan érzi magát ebben az óvodában? Mit gondol az intézmény dolgozóiról és az ide járó gyerekekről?
  • Az eltelt idő alatt munkahelyem a második otthonommá vált. Munkatársaimmal szinte egymás minden gondolatát ismerjük, ma már jól összekovácsolódott közösséget alkotunk, örülök az eredményes munkájuknak. Bár egyre nehezebb helyzetben vannak a szülők, gyerekek, nevelők, legnagyobb öröm számomra, ha az óvodások szeretnek az intézményembe járni, felszabadultan tevékenykednek, s ha látom fejlődésüket, sikerességüket.
  • Vannak-e tervei a jövőre nézve az óvodával és a gyerekekkel kapcsoltban?
  • Szeretném, ha a jövőben nagyobb lehetőségeink lennének a fejlesztésekre, kevesebb hátrányos helyzetű kisgyerekkel kellene foglalkoznunk, illetve magasabb neveltségi szinttel érkeznének óvodánkba.
  • Köszönjük szépen, hogy időt szakított ránk!
  • Nagyon szívesen!

Készítette: Koták Letícia és Csipkés Laura

Vélemény, hozzászólás?